Greenpeace, bukás, politika: hosszan, ámde tanulságosan!

A miniszteri felelősség illetve a politikusi lemondjak vagy ne mondjak kérdése az ún. fejlett demokráciákban sem tartozik az egyszerűk közé. Aligha meglepő, hogy a finn és a magyar példák mégsem akarnak nagyon hasonlítani egymásra. Mai történetem mégsem épül a „bezzeg Északon” modellre. Érdekes elemeket tartalmaz viszont politika és civil szféra kapcsolatáról, a sajtó szerepéről, és kétség kívül a politikai erkölcsről is.

A “monnyon le” kérdéskörében egyébként Finnország már volt példa: a 2006 utáni időszakban ugyanis konzervatív körökben hivatkozási alap volt Anneli Jäätteenmäki (Finnország történetének első nőnemű miniszterelnöke ) 2003-as lemondása. A logika szerint a finn miniszterelnök lemondott, mikor kiderült, hogy hazudott, tehát Gyurcsánynak is le kellett volna mondania. Ugyan az eset szerintem rettenetesen érdekes, de konkrétan aligha elhanyagolható az az apróság, hogy Jätteenmäki lemondásához nem a beismerés vezetett, hanem a parlamentáris bizalom megszűnése. Amúgy az történt, mint a Medgyessy-Gyurcsány cserénél, az egyik koalíciós partner új miniszterelnököt kért a kormányfőt adó párttól.

Heidi Hautala este viszont csak abban emlékeztet a fentiekre, hogy ő is finn minszter és nő. A továbbiakban elmesélt történet nagy intenzitással zajlott a finn tömegkommunikációban jó két héttel ezelőtt, és mára lecsendesedett annyira, hogy minden releváns információnak birtokában lehetünk, és talán tanulságokat is megfogalmazhatunk.

Az előzmények: A finn állam jégtörésre specializálódott Arctia Shipping nevű cége lehetőséget látott a (zöldek által komoly kockázatnak tekintett) Shell északi tengeri fúrásainak jégmentesítésében. Az alapvető probléma abban áll, hogy a finn tengereken szükség van a speciális jégtörőkre legalábbis néhány téli hónapban. Ezt a szolgáltatást korábban az állam végezte, majd több változás után egy száz százalékos állami tulajdonú részvénytársaság, az Arctia Shipping csinálja. Viszont a „nyári hónapokban”, azaz jégmentes időben a rendkívül drága hajók állnak. Egy időben sikerült őket alkalmazni norvég olajkitermelésnél, majd a válság 2008-ban teljes egészében megszüntette ezt a fajta, a cég eredményességét alapvetően befolyásoló tevékenységet. A Shell megrendelése tehát komoly jelentőséggel bírt a cég számára. Talán nem kell külön érvelni, hogy a többfunkciós jégtörők iránti kereslet relatíve korlátozott a piacon, különösen, ha teszem azt a műkörömhöz vagy más hasonló szolgáltatáshoz viszonyítjuk.

Az arktiszi olajkitermelés azonban viszonylag komoly veszélyeket rejt, nem legkevésbé a mostoha visszonyok miatt. Környezetvédők főként egy lehetséges katasztrófa feneyegetése miatt ellenzik, és közöttük aligha meglepő módon a Greenpeace előkelő helyet foglal el.

Így történt, hogy 2012 márciusában a Greenpeace aktivistái elfoglalták a helsinki kikötőben tartózkodó két jégtörőt (úgy is mint Fennica és Nordica).

Május elsején némiképp határozottabb akció keretében igyekeztek megakadályozni a Nordica indulását, majd még a Balti-tenger különböző pontjain igyekeztek megakadályozni a hajó haladását. És hogy kapcsolódik ehhez Heidi Hautala? Nos, ő régi motoros a finn zöldek között. Olyannyira, hogy ha nem tévedek, a zöldmozgalom egységes szervezeteként 1987-ben létrehozott és később párttá alakuló Zöld Szövetség első elnöke éppen ő volt. 1991-től felváltva volt finn országgyűlési képviselő és az EP tagja, az utóbbi testületbe összesen háromszor választották meg. A jelenleg is hatalmon lévő kormány 2011-es megalakulásakor lemondott strasbourgi mandátumáról és kormánytagként tért haza. A zöldek két miniszteri pozíciót kaptak a kormányalakító tárgyalások eredményeként, a párt jelenlegi elnöke, Ville Niinistö a környezeti ügyek minisztere, míg Hautala a külügyminisztériumba helyezett egyik miniszteri pozíciót foglalhatta el, mégpedig a fejlesztési együttműködés területén. A nem különösebben jelentős, viszont a zöldek szempontjából fontos civil mezővel szoros kapcsolatot fenntartó területet az állami tulajdonú cégek felügyelete egészítette ki a miniszteri portfólióban, és éppen ez okozta Hautala vesztét.

Másfél évvel az esmények után (2013. október 9.) ugyanis az egyik délutáni lap (nehéz magyarul bulvárlapnak hívni ezeket a nagy finn napilapokat, amelyek a közéleti újságírás terén sokat vernek minőségben a szeriőz magyar napilapokra – az állításban maximum icipici túlzás van) azzal vádolta meg az akkor másodnapja Washingtonban tartózkodó minisztert, hogy pozíciójával visszaélve megakadályozta, hogy az Arctia Shipping feljelentést tegyen a Greenpeace aktivistái ellen, egészen pontosan visszavonatta a feljelentést. A média nagy erőkkel ráugrott a „botrányra”, és perceken belül találtak embereket a kormánypártiak közül is meg az ellenzékiek közül is, akik hajlandóak voltak arról beszélni, hogy a miniszternek le kéne modnania. Hautala azt állította Washingtonból, hogy nem utasított senkit, és másnap az időközben másik minisztériumba áthelyezett, akkor még az állami tulajdonú cégek igazgatásáért felelős minisztériumi vezető is azt nyilatkozta, hogy saját haatáskörben járt el. Mindez nem sokat változtatott a sajtó hangvételén, és ráadásul Hautala nyilatkozatai is egy bizonyos sodródást mutattak, míg aztán két nappal később egyenesen Washingtonból megérkezvén be nem mutatta a sajtónak az ügyben keletkezett kommunikációt és bejelentette a lemondását.

Az így világossá vált történetben voltak bájos és kevésbé bájos elemek. Az előbbiek közé sorolnám, ahogy az ügyet intézték. Hautala a Greenpeace hajófoglalása idején éppen Koppenhágában tartózkodott, és az ő személyi asszisztense (értelmezésemben politikai segítő a szigorúan hivatásos közigazgatási személyzet mellett) tájékoztatta a minisztert és az adminisztrációt az akcióról. Ezután a hivatal kért tájékoztatást telefonon az Arctia Shipping vezetésétől, az információk pedig e-mailben mennek tovább a miniszternek és az asszisztenseinek. Az utóbbiak megtárgyalják az esetet, és a miniszter határozott javaslatát, hogy „egyelőre tegyenek le a rendőrségi feljelentésről, és a miniszter alkalmas pillanatban összehozna egy találkozót, ahol egy kávé mellett lehetne a helyzetet a Greenpeace-szel rendezni”, a hivatali titkár közvetíti sms-ben (!!!!) az Arctia Shipping vezetése felé, csupa keresztnévvel, így is aláírva. A kevésbé bájos elem, hogy később a területért felelős minisztériumi vezető szintén sms-ben megfenyegette a cég vezetőit, mondván, ha sokat akadékoskodnak, össze lehet hívni a részvényeseket (ez az állam), és akkor a feljelentést visszavonó döntés mellett rögtön a vezetők visszahívásáról is döntenek. Ez az utóbbi információ volt az egyetlen, ami Hautala sajtótájékoztatóján lemaradt a teljes kommunikációt tartalmazó, az újságíróknak kiosztott anyagból.

És ezzel el is jutottunk a probléma gyökeréhez. Hautala helyzete azért vált tarthatatlanná, hogy folyamatosan jöttek elő új információk, amik új megvilágításba helyezték a mondandóját. Lehet, hogy lassan gyűltek össze neki Washingtonban az információk, és rosszul emlékezett, de kívülről úgy látszott, hogy igyekezett addig palástolni az igazságot, amíg csak lehetett, és az álláspontja a nyilvánosságra kerülő információk fényében folyamatosan változott. Minden általam olvasott utólagos véleménycikk egyetértett abban, hogy Hautala azért kényszerült lemondásra, mert nem sikerült a valóságnak megfelelő képet adnia a tevékenységéről.

Az eljárása ugyanis tartalmilag rendben volt. Kritizálták több irányból, legfőképpen azt a politikai szempontot felvetve, hogy ha korábban úgy nyilatkozott az állami tulajdonú cégek vezetőinek jutalmai kapcsán, hogy nem szólhat bele az állam képviselőjeként operatív kérdésekbe, akkor most miért. Továbbá támadták azzal a feltételezéssel, hogy a Greenpeace iránti szimpátiája vezette és az állam (tehát az állampolgár) érdekeit ebben az esetben egy számára politikailag fontos civil szervezet érdekei mögé sorolta. A tények sokat elvettek a kritika éléből. Kiderült ugyanis, hogy a Greenpeace márciusi hajófoglalásánál a kiszálló rendőrség sem látott okot eljárás megindítására, még a 40 tüntető nevét sem jegyezték fel. Ellenben a májusi akció után, amelyet már lényegesen határozottabbnak dizájnolt a GP, a nyomozás megindult annak rendje és módja szerint, és nem volt szó semmiféle nyomásgyakorlásról a miniszter részéről.

Hautala helyzetét sokban rontotta viszont, hogy nem ez volt az első ilyen afférja a médiával. Magyar szemmel ugyan ez is vicces lesz, de a helyi viszonyok között nagyon kínos ügybe keveredett már korábban is minisztersége idején. Történt ugyanis, hogy az élettársa vitába keveredett a nála felújítást végző vállakozóval, aminek az egyik mellékhatásaként az illető kiszivárogtatta, hogy ugyanakkor Hautala lakásajtaját is kicserélte, sőt, egy alkalommal a felesége ott takarított, de egyikről sem állítottak ki számlát. Márpedig a takarítás után Hautalának kellett volna befizetnie az adót. És persze nevetséges összegekről volt szó, de a szürkegazdaság ellen szót emelő kormány tagja esetében ennek nem sok jelentősége volt. Hautala elmagyarázta, hogy abban a hiedelemben volt, hogy a bejárati ajtó cseréje kifizetés szempontjából része a másik lakás felújítási szerződésének, és a nőn ő segíteni akart, és valójában csak azért kérte meg, hogy egyszer takarítson ki nála, hogy ezzel ellensúlyozza a segítséget, amit nyújtott neki, de kínos módon ez a magyarázat nagyon nehezen állt össze, és mire összeállt, addigra úgy lehetett érzékelni, hogy a miniszter menekül az információk elől és ügyetlen kármentésben van folyamatosan. Egy szó mint száz, másodszor keveredett magyarázkodásba, és elfogyott körülötte a levegő.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy összességében nem maradt kétség afelől, hogy Hautala eljárása tartalmi szempontból korrekt volt és összhangban állt a kormány lefektett programjával és elveivel, miközben nem maradt kétség afelől sem, hogy a második kommunikációs betlit nem lehet túlélni. A zöldek végül a rendkívül népszerű Pekka Haavisto miniszterré emelésével próbálnak a lehető legjobban kijönni a helyzetből (az egyszerű kívülálló nem érti, hogy lesz ebből Haavisto személyére épülő EP-kampány), és Haavisto egyik első dolga volt bedönteni az Arctia Shipping vezetőjét, miután nyilvánosságra került, hogy a cég egyetlen sportegyesületet szponzorál, véletlenül éppen azt, ahol a főnök curlingozik az öregfiúk csapatban. Ezzel a konfliktus szépen le is kerekedett.

Hautala bukását tehát egyrészt a saját ügyetlensége idézte elő, de alapvetően nyilvánvalóan arról van szó, hogy nagyon sok ellentétes érdek metszéspontjára került. Voltak nyilvánvalóan és tisztán gazdasági érdekek. Az arktiszi olajkutatás rentábilitása erősen kérdéses, de sok szereplőnek jó üzlet. Ezek a gazdasági érdekek összefüggenek politikai érdekekkel. Többeknek jól jött, hogy a zöldeken üthettek egyet. A populisták belengethették, hogy a zöldeknek különböző homályos nemzetközi hátterű aktivista szervezetek fontosabbak, mint a nemzeti érdek. Megjelent egy konzervatív EP-képviselő a tévében, és szívhezszólóan előadta, hogy benne is van civil kurázsi, hiszen Bibliákat csempészett a Szovjetunióba fiatal korában, de az önzetlen tevékenység volt, míg a Greenpeace valójában csak azért küldi veszedelembe az aktivistáit, hogy több pénzhez jusson. Meglepő mértékű kritika és inszinuáció hangzott el a nagy múltú zöld szervezet irányába. (Meg is volt az eredménye: a facebook falamon megjelent egy csomó ismerős, aki bejelentette, hogy megemeli a GP-nek fizetett adománya értékét...) Jelen voltak továbbá társadalmi konfliktusok, és ezzel el is jutottunk a beígért pancser puccsig.

Néhány nappal a botrány lecsengése után ugyanis nyilvánosság elé állt az a két ember, akik útjára indították a Hautala lemondásához vezető folyamatot. Nem vicc, a tengerész szakszervezet két nyugdíjas aktivistája állt a hajsza mögött. Elmondásuk szerint munkaadókkal folytatott tárgyalások szünetében, kávézás közben szivárgott ki az információ, és októberben odáig jutottak, hogy elérkezettnek látták az időt az ügy kirobbantására. De nem az volt ám a céljuk, hogy megbuktassák a minisztert, csak ki akartak állni azok mellett a tengerészek mellett, akik a „zöld politika miatt” vesztik el az állásukat, és meg akarták indítani a társadalmi vitát, hogy a Shell – Arctia kapcsolat fennmaradjon. A képet még szebbé varázsolta, hogy a populista és a szociáldemokrata képviselő, akiket az információ a politikai szférából végül elért, versenyt tagadták, hogy ők indították volna el végül a folyamatot a nyilvánosság előtt. És különösen szépen mutatja ez azt a társadalmi tényt, hogy a populisták támogatói között pont ugyanazok az elégedetlen munkások vannak („a globalizáció vesztesei”), akik után a szocdemek inkább csak vágyakoznak már.

Na de milyen tanulságai vannak a történetnek a pusztáról nézve?

Szerintem elsőre is látszik, hogy Magyarországon így nem lehet minisztert buktatni, mert nincsenek meg a feltételei. Először is, Finnországban az államigazgatásban keletkezett dokumentumok azzal a pillanattal nyilvánosak, ahogy a tisztviselő megnyomja az entert. Magyarországon sose derülne ki, hogy egy minisztériumi tanácsadó milyen tartalmú sms-t kinek küldött el. Az állami cég vezetőjének eszébe sem jutna meghazudtolni a minisztert, hacsak ezzel nincs valami határozott politikai célja. És végén még mindig el lehetne játszani, hogy a baráti média a segítségre siet.

Itt viszont éppen az az elgondolkodtató oldala a történetnek, hogy a média vért szagolt, és innentől kezdve osztatlanul esett neki Hautalának. Hajsza zajlott a szó legvadabb értelmében. Számomra az ügy legfőbb tanulsága az volt, hogy a sajtó nem azt tekintette feladatának, hogy minél pontosabb háttérinformációt adjon ahhoz, hogy az ügy érdeme a lehető legbiztosabban megítélhető legyen, hanem végigvitték azt, hogy a politikus ne hazudhasson. És itt az, hogy a politikusnak egyébként tartalmilag igaza volt, az teljesen másodlagos volt.

És ha már tanulságok, érdemes elgondolkodni azon, hogy a politikus által elkövetett vétségek volumene nevetségesen apró volt a magyar valóság szempontjából nézve. Könyörgök, egyszeri takarítás számla nélkül? Na de ilyen a valódi transzparencia, és ezek a következményei. Nehéz megmondani, hogy a Greenpeace végülis hogy jött ki ebből a történetből, a finn GP képviselője nagyon jól szerepelt egy ellenséges környezetben a közszolgálati tévé esti műsorában, és alig hiszem, hogy miközben a szervezet aktivistái abszurd vádakkal néznek szembe egy orosz börtönben, komolyan vehetően lehet érvelni a szervezet tevékenysége ellen azzal, hogy önös érdekek vezérlik.