A címben idézett mondat Jussi Pajunen száját hagyta el, aki Helsinki "főpolgármestere". A citátum a Helsingin Sanomat friss cikkéből származik, a bejegyzés főként erre is épül. Hogy pontosan mire is gondolt Pajunen, azt megpróbálom alant elmagyarázni. Az apropó, hogy a város nyilvános adatbázisban publikálta a teljes könyvelését 2012-től kezdve. Mielőtt az aktus részleteit és Pajunen izgalmasan sokatmondó szavait felvillantanám, írnék pár sort a háttérről (akit csak a dolog érdekel, annak javaslom, hogy folytassa három bekezdéssel alább).

A témához nem értek annyira, hogy pontosan lássam az Európán belüli átláthatósági szabályozástípusok közötti részletes különbségeket. Ismereteim szerint a közép-európai típus, amihez Magyarország próbálna felkapaszkodni, ha valójában éppen akarna, bár a honi viszonyokhoz képest komoly előrelépést jelentene, elmarad az északi modelltől nyíltság tekintetében. A finn szabályozás logikája, hogy bármilyen, a közigazgatásban keletkező irat nyilvános, külön rendelkezni arról kell, ha valamilyen ok van arra, hogy ne legyen hozzáférhető. Egy korábbi bejegyzésben volt szó a Heidi Hautala akkori zöld miniszter eljárásával kapcsolatos vitáról, ahol magyar aggyal teljesen érthetetlen módon a miniszter és a politikai tanácsadója közötti sms-váltás nyilvános mérlegelés tárgya volt. Nem vagyok biztos abban, hogy a szabályozások összehasonlítása egyéként pontosan megmutatná, hogy a különbözőségek mit jelentenek a gyakorlatban: ég és föld.

Néhány szót talán érdemel a helsinki önkormányzati rendszer, hogy lássuk a főszereplő pozícióját a sztoriban. Természetesen arányos választás útján áll elő az önkormányzati testület, mellesleg nyílt listára történő szavazással. Nem szeretnék egyetlen alkalmat sem kihagyni arra, hogy jelezzem, az az érvelési mód, amivel a magyar kormányzat és csatlósai próbálják a hekkelt választási rendszert védeni teljességgel komolytalanok. Vannak persze történelmi okokból többségi választási rendszerek, és minél régebbi egy demokrácia, annál könnyeben maradnak ezek fent, és ezek demokratikus voltát nincs okunk megkérdőjelezni, de a modern korban evidencia, hogy a szavazók egyenjogúsága szempontjából az arányos rendszerek összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek. A fejlődés iránya aligha megkérdőjelezhető. Nem a többségi rendszerek irányába visz. Ráadásul a magyar tendencia éppen ellenkező hatást vált ki, mint amire állítólag kitalálták. A győztes éppen veszt a legitimitásából, mert a rendszer elidegeníti azokat a szavazókat, akiknek nincs esélye a képviseletre.

Na, ezzel szemben a finn rendszerben nemcsak a támogatásukkal arányos képviseletet nyernek az egyes pártok, de a személyekre szavazás lehetőségét sem kell elvenni a választótól, nem ilyen-olyan módszerrel sorba állított emberek kerülnek be a képviselőtestületbe, hanem azok, akik a párt szavazói között a legtöbb szavazatot kapják. Ezzel a módszerrel 85 képviselőt választanak, akik jelenleg tíz pártot képviselnek. Ha esetleg valakit érdekel, a legnagyobb frakcióval az EPP-tag Nemzeti Koalíció rendelkezik (23), másodikak a zöldek (19) és harmadikak a szocdemek (15). Tíz százalék körüli képviselettel rendelkezik még a baloldal meg a populisták. A főpolgármester kifejezést azért raktam fentebb idézőjelbe, mert ugyan Pajunen a cím tulajdonosa, de az nem a pozíció megnevezése, hanem érdemei elismeréseként a köztársasági elnök adományozta neki. Finnországban az önkormányzatok maguk határozhatják meg, hogy polgármester-modellben vagy városvezető-modellben működnek. Az előbbi úgymond bizalmi pozíció és bevallottan politikai megbízatás, míg az utóbbi formailag tisztviselői, és az ennek megfelelő szabályok érvényesek rá, ami a politikai befolyás mértékét jól szabályozhatóvá teszi. Helsinkiben az utóbbi modell van érvényben, a városvezető irányítja a városi adminisztrációt az ún. városkormány felügyelete alatt. Az utóbbi grémium tizenöt tagú és a képviselőtestület tagjaiból kerül ki. A városvezetőnek négy helyettese van. A képet némiképp árnyalja, hogy ezek valójában politikusok, tudomásom szerint mindannyian valamelyik pártot képviselik, ezért ezek a kinevezések szinte mindig vitatottak. Viszont a személyekről szóló döntés széles konszenzuson alapszik, és miután pozícióba kerülnek, a köztisztviselőkkel kapcsolatos szabályozások érvényesek rájuk.

Na már a lényegre térve, minden egyes 2012 óta kifizetésre került számla internetes adatbázisba került, akár szolgáltatásról, akár áruk vásárlásáról van szó. A kedvenceim a hat meg öt euró értékű számlák. Összességében az adatbázisban 4,3 milliárd euró értékben találunk kifizetéseket. Helsinki város amúgy nem egy kimondottan apró szervezet, közvetve és közvetlenül kb. 45000 alkalmazottja van. A "főpolgámester" megjegyzéseiből néhányat kimondottan érdekesnek tartok. Az átláthatóságot növelni szeretnék. Ugyan számszerűsíthető kutatás nem áll rendelkezésre, úgy tippeli, hogy a nyilvánosság azonnal hatott az adminisztráció alacsonyabb lépcsőin hozott döntésekre, ami 1-2% megtakarítást hoz a városnak. Elismeri, hogy a kezdeti fokozott érdeklődés és a dolog újdonsága fájdalommal is járhat, éppen ennek kapcsán mondja el a címben idézett modatot. Amúgy a mostanra baloldali többség dacára a második ötéves megbízatását töltő városvezető konzervatív. A "demokráciamunka" leginkább arra vonatkozik, hogy a felfogásában a demokrácia az egy fejlődésben lévő dolog, ami a minél szélesebb körű állampolgári részvétel irányába halad. És meg kell érte dolgozni. Ha nem tévedek egészen nagyot, az elképzelés hátterében ott mozog a közhely azzal kapcsolatban, hogy a jó dolgokért, mint pl. a jó párkapcsolatért küzdeni kell. Ja, nem úgy gondolja, hogy ki kéne érdemelni a jogokat. Ez egy másikfajta konzervativizmus. Mindenesetre ez a gondolkodás, amelyben a transzparencia versenyelőnnyé válik, bátran ajánlható a magyar próbákozások figyelmébe.

Végül két szó a különbségekről. Amint utaltam erre, úgy gondolom, hogy a szabályozás csak egy (fontos) lépés. A nyilvánossággal egyenértékűen fontos a hozzáférhetőség. A helsinkiek adatbázisa tényleg jól szűrhető, excel formátumban letölthető, a vállalkozások azonosító számát is tartalmazza pl. Mentalitásbeli kérdés, hogy a hivatal szívesen adja-e ki az adatot, hogy segíti-e az állampolgárt a jogok érvényesítésében. Mert a politika akkor lesz közös dolgaink intézése, ha ráláthatunk a közös dolgainkra.